A Csenki Imre Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény egyik legrégebben működő művészeti csoportja az ütőegyüttes.
Célunk az ütőhangszerek sokrétű alkalmazhatóságát kihasználva a tanulók aktív társas muzsikálásra nevelése. A közös játék lehetősége rendkívül vonzó a gyermekek számára, s nagymértékben elősegíti a hangszertanulás kezdeti nehézségeinek leküzdését. Emellett a kamarazenélés az egymáshoz való alkalmazkodásra és egymásra figyelésre szoktat, ily módon alkalmas a közösségformálásra és ezen keresztül a személyiségformálásra is.
Az ütőegyüttes, mely először Perecsényi Zsuzsanna vezetésével PEP (Percussion Ensemble of Püspökladány) néven működött, már kezdettől fogva szép sikereket könyvelhetett el. 1983-ban az egész ország láthatta őket a KI MIT TUD elő- és középdöntőjében.

Ütős kamaraegyüttesünk napjainkban is rendszeresen fellép a zeneiskolai hangversenyeken, városi rendezvényeken, területi és megyei fesztiválokon, sikeresen szerepel a váci Országos Ütőhangszeres Találkozókon és a győri Ütőhangszeres Szóló és Duóversenyeken. Meghatározó színfoltjai a nagy népszerűségnek örvendő FarsHangi koncerteknek. Óvodásoknak és kisiskolásoknak szervez hangszerbemutatóval egybekötött ismeretterjesztő koncerteket.
A 10-19 éves zeneiskolás növendékekből álló együttes jelenlegi létszáma 12 fő, akik nyáron is szívesen zenélnek együtt az ütős táborokban. A zenei tanulmányaikat befejező növendékek is örömmel járnak vissza a baráti közösséggé kovácsolódott együttesbe. Műsorunkon egyaránt szerepelnek klasszikus, modern és könnyűzenei darabok.
Az együttes vezetője : Szabóné Bojtor Éva
2012. május 29-én 17 órai kezdettel hallgathatták meg az Ütőegyüttes koncertjét a DMVKM-ben.



Műsor:
1. G.della Monica: Sambaco
2. Rossini: Tell Vilmos
3. Strauss: Anna-polka
4. Weiner: Rókatánc
5. T.Börner: „Beta”
6. Kodály: Bicíniumok
7. Weber: Vadászkórus
8. E.Kopetzky: Drummers circus
9. Zempléni: Rondó
10. W.Hill: Drumland
11. Romba: Petra’s cha cha
12. Mozart: Rondó
13. Mozart-Buttall: Samba alla Turca
14. T.Börner: Taurus
15. Stangl-Bokor: Bucket
16. Ed Argenziano: Stinkin Garbage
17. Harper: Jostoju
18. Harper: Island Jam
19. Sembello: Maniac
20. Tequila
21. Ted Huggens: Fascinating drums
2012.október 20-án Rézfúvós Kamaraegyüttesünk a Karacs Ferenc Gimnázium szalagtűző ünnepségén a szokásos nyitófanfár előadásán kívül új feladatot vállalt. Az ütőegyüttessel kibővített zenekar a 13.e osztály táncához szolgáltatott zenéjével karneváli hangulatot varázsolt a Sportcsarnokba. A nagy sikerű produkció az alábbi videón látható.
Felkészítő tanárok: Smidróczki Zsolt és Szabóné Bojtor Éva




